Világok arcai: dzsesszmester és tanítványa

Amikor mester és tanítványa együtt képviseli mindazt, ami a stílus szabadsága, a végtelen utazás, akkor azok nagy fesztivál pillanatok közé tartoznak Bőközben. Binder Károly, aki egy műfaj ikonikus képviselője együtt lépett fel Varga Gábor soproni dzsessz zongoristával Tésenfán. Pazar szólók, átkötések, energia, színesség, dinamika, ugyanakkor jól átgondolt, kidolgozott számok jellemezték műsorukat. Örömzenélésük élményt jelentett.

Varga Gábor négy évig volt Binder Károlynak, a magyar dzsessz egyik legnagyobb formátumú egyéniségének a növendéke. Érződik zenei útján, stílusán. Közös koncertjükbe becsempészték mindazt, amitől ez a műfaj, stílus, a rögtönzések nagy és soha vissza nem térő varázsát jelentik. Magas szintű technikai tudásuk mellett mindketten képviselték a dzsessz áradó, semmihez sem hasonlítható színeit, szabadságát, műfajok egyesítő erejét, atmoszféráját. 

“Olyan jazzt játszani, mint amikor az ember egyik lábát teszi a másik után. Ez a műfaj a legszabadabb, legnyitottabb, legszabálytalanabb, de mégis a legtermészetesebb. Akár a lépéseink ritmusa az utcán.” – ezt mondta egyszer erről a műfajról Babos Gyula. Binder Károly és Varga Gábor közös koncertje is ezt a természetességet hordozta magában. Olyan volt a közös játékuk, mintha két testvér – akik ugye egy vérből valók- egymásra sem pillanatva, de tökéletesen érezve a másikat, elindult egy nagy zenei kalandozás felé. Gazdag fantáziájú dallamok, témák sorjáztak egymásra kacsintással, jó hangulatú zenei párbeszédként. Némi magyar virtussal, szemlélettel, belső erővel persze. Szólóik, önálló számaik megmutatták világukat, amit ők lelkükből hordoznak a dzsesszből. Fellépésük, közös szereplésük, zenei útjuk egy arca volt a műfaj megfejthetetlen igazságának. Amikor a mester és a tanítványa nem határokat feszeget, hanem kitolja azokat. Mint most Tésenfán. A nagy zenei varázslók ezen az estén bebizonyították: ha az általuk játszott témák áradhatnak, akkor  az a teremtés alapdallamává válhat. Dzesszbe zárva és mindezt kitárva

V.R.