Tűzemberek vasakarattal – Jegygyűrűtől a keresztig

Melyik osztálytalálkozó zajlott ezer fokos hőséget megtartó mobil kohók között? Az első Bőközi Kovácstalálkozó a szaporcai Eperfa Tájházban. A látványos eseménynek ugyanis egy olyan mesterség kitanult képviselői voltak a főszereplői, akik tavaly végeztek díszműkovácsként az ország egyetlen felnőttképzésén. Tűzemberekké váltak, a vas meghajol kezük között, és mint mondták, a jegygyűrűtől a keresztig mindenütt körbeveszik az életünket munkáik. 

Fotó: Kovács Zoltán

Nagy sikert, élénk érdeklődést, igazi fesztivál látványosságot hozott a bőközi kovácstalálkozó. Ennek keretében az ország több tájegységét képviselő tíz mester öt padvázat kovácsolt, melyekhez Szatyor Győző, a népművészet mestere készít faragást. A kovácsoknak saját népművészeti ötleteiket és stílusaikat is bele kellett szőniük munkáikba. Az elkészült darabok Szaporca utcáit és a község határában található Ős-Dráva Ökoturisztikai Látogatóközpont egyes tereit díszítik majd. Az esemény különlegessége volt, hogy a mesterek egy osztályba jártak. Ők azok, akik részt vettek az ország egyetlen, kelet-magyarországi 900 órás felnőttképzésén Tiszalökön. Így váltak díszműkovácsokká, kovácsokká. Összesen 18-an végeztek. Akad közöttük mérnök, szakmunkás, vállalkozó. Ez azért is jelentős és igazán érdekes történet, mert az országban öt éve nem indult semmilyen kovácsképzés, díszműkovácsok pedig ilyen keretek között száz éve nem kerültek ki iskolákból. A nagyüzemi gépigyártás miatt kihalófélben lévő szakmát most olyan képzett szakemberek képviselik, akik Ikervárról, Esztergomból, Nagyváradról, Nemesborzováról, Hajdúnánásról, Hévízgyörökről, Tiszaeszlárról, Tiszavasváriból és Ibrányból érkeztek a Bőközbe.

A kovácstalálkozó sokakat vonzott. Az emberek kíváncsiak voltak, hogyan engedelmeskedik a vas tűznek, és az emberi kéz ügyességének, művészi látásmódjának, erejének. Mert ehhez a mesterséghez kell a jó erőnlét, a kondíció. A kézikalapácsok súlya 1 és 2,5 kilogramm között váltakozik,  a ráverő kalapácsoké pedig 3–10 kilogramm. Így aztán valóban szikrázik a felizzított vas a kezük között, az ütéseik után. A hatalmas üllők pedig kemény támasztékok ehhez.

Fotó: Kovács Zoltán


Ilyenkor az embernek eszébe jutottak a régi idők, a történelem, az idő körforgása, egy mesterség históriája. Amikor kovácsok, mezőgazdasági kovácsok, fegyverkovácsok, patkolókovácsok,díszműkovácsok mind körbevették az életünket. Használati tárgyaink nem műanyagból, hanem erős vasból készültek. Épületeket díszítő elemek, kardok, kapuk, patkók, keresztek kerültek ki a mesterek kezei közül vasakarattal, tűzben edzetten. Közben őket is formálta változtatta a munkájuk. A tűz közelsége. Most újra átélhettük mindezt, s talán a hétköznapjaink részeivé válik ismét, hogy visszatérünk régi mesterségek értékeihez.  

A szaporcai kovácstalálkozó felett az égen képzeletben kirajzolódott Héphaisztosznak, a kovácsmesterségnek, a tűz görög istenének tekintete. A fémművesek védelmezője volt a mitológiában, s most is vigyáz rájuk. Összekovácsolódott biztos kapcsolat ez. Addig ütik a vasat, amíg meleg. Tűzemberként, égi szikrákkal.

(V.R)